WIKI

Állampapír

Összefoglaló

Az állampapír egy értékpapír típus, melynek a megvásárlásával az állam számára adsz kölcsön. Az elérhető állampapírok listája, illetve a kamatok mértéke is időnként változik, ezért jó mindig lépést tartani az újdonságokkal.

Számos típus közül választhatsz, ugyanis ezek futamidő, pénznem és kamatozás alapján külön kategóriákba vannak osztva. A legnépszerűbb termékek közé tartozik a Prémium Magyar Állampapír, amelyik hosszú futamidő mellett biztosítja az egyik legmagasabb kamatot, illetve a Babakötvény, ami mellé támogatás is kapható.

A legtöbb állampapír forint alapú, azonban találsz olyant is, amelyiket euróval tudod megvásárolni.

Szerző  Gere Attila
Frissítve: 2024. 11. 25.

Az állampapír egy olyan dokumentum, amelyik igazolja, hogy pénzt adtál kölcsön az állam számára. Ha magyar állampapírt vásárolsz, akkor a magyar állam számára fogsz kölcsön adni.

Ez a megtakarítási lehetőség akár befektetésként is tekinthető. A kamat előnyösebb, mint egy megtakarítási számla esetén, sőt, kockázattal sem kell számolnod.

Pénzneme

Az állampapír lehet forint és deviza alapú is. Más államok is a saját pénznemüket használják. Az állam a kölcsönért cserébe folyamatosan, előre meghatározott kamatot fizet az állampapír tulajdonosának.

A pénz visszafizetését az állam 100%-ban garantálja, így biztos lehetsz benne, hogy a befektetésed meg fog térülni.

Kibocsátója

Az állampapírokat mindig az állam vagy egy államot helyettesítő szervezet bocsátja ki. Ezeket az értékpapírokat akkor értékesítik, ha egy nagyobb fejlesztés, közérdekű projekt megépítése sok pénzt követel.

Állampapír szótár

A következő szótár segítségével megismerkedhetsz az állampapírokat érintő legfontosabb fogalmakkal.

FogalomMagyarázat
NévértékAz értékpapír kibocsátási ára.
KamatnapA kamatfizetés naptári napja.
KuponAz éves kamat százalékban kifejezve, a névérték összegéhez viszonyítva.
Nettó árfolyam100 egységnyi állampapír piaci ára, kamat nélkül.
Bruttó árfolyam100 egységnyi állampapír piaci ára, a kamattal együtt.
Diszkont KincstárjegyOlyan állampapír, ami nem fizet kamatot, de a névértékénél olcsóbban vásárolható meg.

A magas közvetítői díjak megemésztik a nyereséged?

Több mint 150.000Ft-t takaríthatsz meg évente a megfelelő bróker kiválasztásával.​

Nézd meg a legjobb brókereket!

Állampapírok típusai

Az állampapíroknak több típusa is van, ezért egy sokszínű megtakarítási formáról beszélünk. A legtöbb esetben a futamidő és az alapcímlet az, ami különbözik egymástól. Az állampapírok hozamai leginkább a futamidőtől és a kamatozás típusától függnek.

A kamatozás sok állampapírnál változó, ezért ez a befektetés egy rugalmas megoldás lehet a pénzed megtakarítására.

A legtöbb állampapírra igaz az, hogy a futamidő elteltével növekszik a kamata, ezért a hosszú távú befektetés lehet a legkifizetődőbb.

Egyéb befektetések

A piacon számos egyéb rövid és hosszú távú befektetés közül választhatsz. Döntés előtt ismerkedj meg a többi befektetési lehetőséggel is.

Legjobb 16 befektetés

Bónusz Magyar Állampapír

A Bónusz Magyar Állampapír a termékpaletta egyik legfrissebb eleme. Abban különbözik a többi terméktől, hogy változó kamatozású és háromhavonta fizet kamatot.

Az állampapír kamata a kamatbázisból és kamatprémiumból épül fel. A futamidő alatt a kamatprémium fix 1%, tehát a kamatbázist mindig ezzel fogják megnövelni.

A kamatbázis mértékét a 3 havi Diszkont Kincstárjegy átlaghozama határozza meg, ezért a jelenlegi kamatok mellett 2024-ben ez az egyik legkedvezőbb állampapír.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 3 – 5 év

  • Kamat: 8,01% – 8,37%

  • Kamatozás: változó

  • 1 Ft-os alapcímlet

Magyar Állampapír Plusz

A Magyar Állampapír Plusz olyan állampapír, amelynek az értékesítése folyamatos. Ha nő rá a kereslet, akkor a kínálatot is megnövelik.

Lényegében olyan állampapírról beszélünk, amelyből korlátlan mennyiséget lehet vásárolni.

Az Állampapír Plusz azért is előnyös, mert fix kamatozással rendelkezik és bármekkora összegben vásárolható.

Az első évben féléves kamatjuttatásban részesülsz, ezt követően pedig évente történik a kifizetés. A kamatbevételre nem kell adót fizetni.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 5 év

  • Kamat: 3,50 – 6,00%

  • Kamatozás: fix, sávos

  • 1 Ft-os alapcímlet

Magyar Állampapír Plusz nyomdai

A nyomdai Magyar Állampapír Plusz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a hagyományos változata. A különbség az, hogy a nyomdai állampapírt nyomdai úton, névre szólóan állítják elő és előre meghatározott címletekben vásárolható.

A legkisebb címlet 10.000 Ft, a legnagyobb pedig 2.000.000 Ft-os.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 5 év

  • Kamat: 3,50 – 6,00%

  • Kamatozás: fix, sávos

Növeld a befektetési hozamaidat 5 perc alatt!​

A dedikált brókerek általában sokkal olcsóbbak, mint a bankok.

Hasonlítsd össze most a brókereket!

Babakötvény

A babakötvény egy 19 éves futamidejű állampapír, évente váltakozó kamattal bír.

A kamat mértékét a kamatbázis és a kamatprémium összege képezi. Ezt a kötvényt csak start-értékpapírszámlára lehet vásárolni.

Kincstári start-értékpapírszámla minden magyarországon élő, 18 éven aluli gyerek számára nyitható. Ilyen számla csak akkor igényelhető, ha a gyereknek nincs más számlavezetőnél start-számlája.

A babakötvény egyik legnagyobb előnye az, hogy támogatás jár mellé. Minél több pénzt fektetsz be, annál nagyobb, legfeljebb 12.000 Ft összegű támogatásban részesülhetsz.

A támogatás mértéke az évi befizetések 10%-a. Érdemes megjegyezni, hogy 2024-től maximalizálták a befizethető összeget, ugyanis a start számlára évente legfeljebb 1.200.000 Ft-ot lehet befizetni.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 19 év

  • Kamat: akár 20,60%

  • Kamatozás: változó kamatozású

Egyéves Magyar Állampapír

Az egy éves Magyar Állampapír olyan befektetők számára ajánlott, akik rövid időre szeretnének pénzt megtakarítani és egy biztonságos befektetési formát preferálnak.

Ilyen értékpapírt 10.000 Ft-os alapcímlettel lehet vásárolni, a kamatjövedelme után pedig 15%-os adót fizetni, így már nem adómentes, mint korábban.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 1 év

  • Kamat: 6,00%

  • Kamatozás: változó kamatozású

Euró Magyar Állampapír

Az Euró Magyar Állampapírt olyan emberek számára találták ki, akik forint helyett euróban szeretnének megtakarítani. Az állampapír változó kamatozással és 3 éves futamidővel rendelkezik, alapcímlete pedig 1 euró.

Az éves kamat a 3 havi EURIBOR százalékos mértékével egyenlő, emiatt a kamatfizetés is 3 havonta történik. A 3 éves futamidő végén a kamat a tőkével együtt íródik jóvá a megtakarító számláján. Az Euró Magyar Állampapír kamatadómentes befektetés.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 3 év

  • Kamat: 3,940%

  • Kamatozás: változó kamatozású

Kincstári Takarékjegy

A Kincstári Takarékjegy egy rövid futamidejű állampapír befektetés.

Előre meghatározott címletekben vásárolható, a legkisebb címlet 10.000 Ft, a legnagyobb 1.000.000 Ft-os.

A kamatbevételre nem szükséges adót fizetni. Egyetlen hátránya, hogy a Kincstári Takarékjegyet kizárólag devizabelföldi személyek vásárolhatják meg.

Az ügyfél a tőkét és a kamatot a visszaváltáskor kapja kézbe.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 1 – 2 év

  • Kamat: 6,00% – 6,75%

  • Kamatozás: Fix, lépcsős kamatozású

Magyar Államkötvény

A Magyar Államkötvény egy évnél hosszabb futamidőre szóló állampapír, ezért legfőképp a pénzüket hosszabb időre befektetni vágyóknak ajánlott. Magánszemélyek, vállalkozások és egyéb intézmények számára is elérhető.

Államkötvényeket nyilvános aukciókon lehet vásárolni, ahol a többi érdeklődővel együtt licitálhatsz a termékre.

A mostani Államkötvények fix vagy változó kamattal rendelkeznek, amelyet félévente vagy évente fizetnek ki. Ebből a Kincstár levonja a szükséges kamatadót.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 3 – 20 év

  • Kamatozás: fix vagy változó kamatozású

Diszkont Kincstárjegy

Ennek a papírnak a futamideje általában egy évnél rövidebb, valamint kamatot sem fizet, ezért csak az árfolyamnyereségből tudsz profitálni.

A Diszkont Kincstárjegyet olyan embereknek ajánljuk, akik kis időre szeretnének befektetni és valamilyen szinten értenek a piac működéséhez.

A papír névértéknél alacsonyabb áron kerül eladásra, tehát az állampapír hozama a névérték és a vételár közötti összegkülönbség lesz.

Ezt az állampapírt akár szervezetek is megvásárolhatják, egymásnak átruházhatják. A vásárlás aukciók során történik.

    Jellemzői (2024. április)

  • Futamidő: 3 – 12 hónap

  • Kamat: nincs

  • Kamatozás: nincs

Állampapír kamat

Az állampapír hozamok a kamatok mértékétől függnek. A megvásárolt értékpapír típusától függően pár havonta, félévente és évente is fizethet kamatot.

Természetesen minél hosszabb időre adsz kölcsön az államnak, az összegre annál magasabb kamatot fogsz kapni.

Pár tudnivaló az állampapír hozamáról:

  • kamat lehet fix, de változhat is különböző képletek szerint (például infláció). Mértéke évente maximum egyszer változhat.
  • A hozam az árfolyamtól is függ, ugyanis ha a kölcsön alatt megnő az árfolyam, a kamaton kívül még több pénzt nyerhetsz vissza.
  • Az állampapírokon mindig fel van tüntetve az az időintervallum, amire megvásárolod őket. A futamidő végén a kötvény lejár, az államtól pedig egy összegben visszakapod a tőkét (azt az összeget, amennyit a papírért fizettél).

Biztonságos az állampapír?

Az állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés. Az állam számára egy bankkal ellentétben szinte lehetetlen csődbe menni.

Ha az állam nem tudna fizetni, akkor is rengeteg megoldás közül választhatna. Megemelheti az adót és nagyon sok kiadást csökkenthet, végső esetben akár pénz nyomtatására is van lehetőség.

Egy állam akkor mehet csődbe, ha már nem tudja finanszírozni a tartozásait és a többi fizetnivalóját, például a lejáró állampapírokat.

Állampapír vagy bankbetét?

A következő táblázatban összehasonlíthatod a két befektetési forma legfontosabb jellemzőit:

JellemzőÁllampapírBankbetét
Minimális tőke1 Ft – 100.000 Ft1.000 Ft – 10.000 Ft
Lehetséges nyereségközepesalacsony
Időtáv3 hónap – 8 év0 – 1 év
Hozzáértésalacsonyalacsony
Kockázatalacsonyalacsony

Mindkét befektetésről elmondható, hogy nagyon alacsony kockázattal és moderált hozammal rendelkezik. Az állampapír kamatok szinte mindig magasabbak a betéti kamatoknál.

Az is igaz viszont, hogy az állampapírok a bankbetéteknél szinte mindig kedvezőbb kamattal rendelkeznek, ami főleg magas összegű befektetésnél jelent nagy különbséget.

A bankbetétben előnyös, hogy könnyebben megszakítható, hiszen az állampapírra vevőt kell találnod ahhoz, hogy a futamidő előtt kiszállj a befektetésből.

A legtöbb esetben az állampapír lesz az előnyösebb és jövedelmezőbb választás.

Magyar állampapír vásárlás

Állampapírt bárki vásárolhat, aki rendelkezik a megfelelő pénzösszeggel. Azért érdemes állampapírt vásárolni, mert megtakarításként és befektetésként egyaránt jó megoldás, sőt, a megvásárlásával még az államnak is segítesz.

Az állampapír biztonságosabb a banki megtakarításoknál, hiszen az állam a bankokkal ellentétben nehezen megy csődbe.

A legtöbb állampapírt a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán keresztül tudod megvásárolni.

Ahhoz, hogy ezt megtedd, rendelkezned kell egy erre alkalmas értékpapírszámlával. Amennyiben még nincs számlád, regisztrációkor kérheted a megnyitását.

Ha az Államkincstártól vásárolsz állampapírt, akkor ingyenes számlavezetésben részesülsz. A számlához internetes szolgáltatásokat is kérhetsz, amelyekkel kényelmesen, otthonról is intézheted az ezzel kapcsolatos munkálatokat.

Állampapír vásárlás menete

Lépések

1. Kiválasztod a megfelelő állampapírt
2. Megkeresed a kibocsátót
3. Megnyitod az értékpapírszámlát
4. Megvásárolod az értékpapírt
1. lépés

Kiválasztod a megfelelő állampapírt

Megkeresed azt az állampapír típust, amelyet meg szeretnél vásárolni.
2. lépés

Megkeresed a kibocsátót

Utána kell nézned, hogy az adott értékpapírt melyik kibocsátónál lehet megvásárolni.
3. lépés

Megnyitod az értékpapírszámlát

Állampapír befektetés előtt egyszeri személyes megjelenéssel meg kell nyitnod egy értékpapírszámlát.
4. lépés

Megvásárolod az értékpapírt

Az értékpapírt a számlanyitást követően azonnal megvásárolhatod. A befektetést ezután az értékpapírszámládon tudod nyomon követni.

Állampapír vásárlás magánszemély esetén

A legtöbben magánszemélyként vásárolnak állampapírt. Nem is véletlen, mert az állampapír legfőképpen a magánszemélyek számára kedvez.

Az állampapírok nagy része devizabelföldi és devizakülföldi személyek részére is elérhető, az igényléshez pedig személyazonosságot igazoló okiratra van szükség.

Külföldi állampolgárok csak akkor vásárolhatnak állampapírt, ha rendelkeznek a megfelelő dokumentumokkal. Ez alól kivételt képez a Kincstári Takarékjegy, amit csak devizabelföldi személyek vásárolhatnak meg.

Külföldi állampapírok vásárlása

Külföldi állampapírok vásárlására is van lehetőséged. A legegyszerűbben ETF-eken keresztül juthatsz hozzájuk, ezen belül pedig speciálisan állampapírt vásárló ETF-eket kell keresned.

Kezdő befektetők számára nem ajánlott külföldi állampapírokat vásárolni, mert az ETF befektetéshez megfelelő tapasztalattal kell rendelkezned.

Amennyiben ismered az ETF-eket, akkor sokkal jövedelmezőbb típusokat is választhatsz, ezért elég ritkán szoktak külföldi állampapírokba fektetni.

Állampapír eladása

Az állampapírok a többi értékpapírhoz hasonlóan átruházhatóak, tehát bármikor eladhatod őket egy más személynek.

Teljes mértékben tőled függ, hogy az értékpapírt mennyiért adod el és mekkora részét kapod meg a pénzednek.

Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a futamidő lejárata előtt eladod az állampapírt, továbbá nem vonatkozik rá a hozamgarancia és az állami tőke.

Egyéb befektetések

A piacon számos egyéb rövid és hosszú távú befektetés közül választhatsz. Döntés előtt ismerkedj meg a többi befektetési lehetőséggel is.

Legjobb 16 befektetés

Állampapír Gyakori Kérdések

Ki szabja meg az állampapír hozamát?

Az állampapír hozamát a Nemzeti Bank az Államkincstár segítségével határozza meg. A hozam megszabásakor rengeteg piaci tényezőt szem előtt tartanak, ilyen a kockázat és az infláció mértéke is.

Kinek érdemes állampapírt vásárolni?

Olyan befektetőknek érdemes állampapírt vásárolni, akik kockázatmentesen szeretnének közép- és hosszú távra megtakarítani. Az állampapír elég jó hozammal rendelkezik ahhoz, hogy alacsony összegű befektetésre is alkalmas legyen.

Mi garantálja a befektetés biztonságát?

Az állampapír befektetés biztonságát maga az állam garantálja. Kijelenthető, hogy az állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés.

Hol lehet állampapírt vásárolni?

Állampapírokat az Államkincstárban, postán vagy internetes brókeren keresztül tudsz vásárolni. Fontos megjegyezni, hogy a szolgáltatók különböző kínálattal rendelkeznek, ezért meg kell keresned, hogy az általad kiválasztott értékpapírt hol tudod beszerezni.

Hogyan szállhatok ki az állampapír befektetésből?

Ha a futamidő lejárata előtt ki akarsz szállni a befektetésből, akkor el tudod adni az állampapírt. Erre vevőt is kell találnod, ami azt jelenti, hogy az állampapírokat ilyenkor általában áron alul értékesítik. Ha a futamidő előtt ki szeretnél lépni, akkor nagy valószínűséggel pénzt fogsz veszíteni.

Összefoglaló

Az állampapír remek befektetési választás akkor, ha nem szeretnél kockáztatni és mérsékelt hozamra számítasz.

Több típusú állampapír közül választhatsz, annak függvényében, hogy milyen hosszú futamidőre mekkora összeget szeretnél befektetni.Ha ilyen értékpapírt vásárolsz, akkor a pénzed a futamidő alatt nélkülöznöd kell.

Csak azt a pénzt fektesd be, aminek hiánya a jövőben sem fog problémát okozni.

Was this article helpful?

1 out of 1 found this helpful

Források
Elkötelezettek vagyunk az átláthatóság mellett
A Financera-nál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsünk önnek a pénzügyeiben. Minden tartalmunk a Szerkesztési Irányelveinket követi. Nyitottan bemutatjuk, hogy hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunk során, valamint azt is, hogy miből származik a bevételünk a Hirdetői Felhívásunkban.
Szerző Gere Attila

Attila a kezdetektől fogva a Financer.com Magyarország pénzügyi szakértője, aki több, mint 5 éves pénzügyi és befektetői tapasztalattal maga mögött többtucatnyi nagysikerű cikket szerkesztett a Financer.com oldalára. Aktív kisbefektetőként szakértelmet nyert a befektetések témájában, így a tőzsdepiacról, illetve a kriptovalutákról is gyakran megosztja a tudását.

Megosztás
Read Icon 7227 megtekintés
A Financera használatával jelentős változást teszel.  Bővebben