A befektetők körében gyakran használt fogalom a bikapiac (bull market): ha nem ismered a jelentését, akkor ebből a cikkből mindent megtudhatsz róla!
Mi az a bikapiac?
Bikapiacnak nevezik azt a piacot, amelyik optimista, és emiatt az árnövekedés a jellemző rá.
Lényegében az a piac nevezhető bikapiacnak, amelyben hosszú távú növekedési trend figyelhető meg, az árfolyamok pedig legalább 20%-ot növekednek ennek hatására.
A bikapiac kialakulását általában ennél hamarabb is meg lehet állapítani, hiszen az erre utaló jelek már korán észrevehetőek.
- Amikor bikapiacról beszélünk, akkor növekszik a befektetések árfolyama, mivel a termékekre egyre nagyobb lesz a kereslet, tehát többen fektetnek be, mint amennyien eladnak.
- A vásárlók és eladók csoportjainak nagyságától függ az árnövekedés gyorsasága és a bikapiac intenzitása is.
A bika piac ellentéte a medvepiac, amely ugyanerre a logikára alapulva az árfolyamok huzamos csökkenését jelenti.
Miért nevezik “bika” piacnak?
Rengeteg pénzügyi kifejezés van, amelynek nem egyértelmű az eredete: a bikapiac szintén ezek közé tartozik. A legtöbb ember úgy véli, hogy a bika és medve kifejezések a két állat támadási módjából erednek, ugyanis a bika felfelé tör a szarvával, a medve pedig lefelé halad az áldozatán, amikor támad. Ezek köthetőek össze a piac mozgásával, amikor medve- és bikapiacról beszélünk.Hogyan alakul ki a bikapiac?
A bikapiac a befektetői kedv változása miatt alakul ki. Minden piac a kereslet és a kínálat arányától függ: amikor nő a kereslet, akkor növekednek az árak, amikor pedig csökken a kereslet és nő a kínálat, akkor az árak is csökkenni fognak.
- Bikapiac esetén a részvények, kriptovaluták és egyéb termékek ára hosszú időn keresztül növekedhet. Ez akár több éves periódust is jelenthet.
- A legtöbbször, amikor bikapiacról beszélünk, az infláció alacsony és a gazdaság fejlődik, alacsonyak a hitelkamatok, és sokan vesznek fel kölcsönöketd. Medvepiac esetén ennek pont a fordítottja érvényes.
A bikapiac kialakulása több fázisra bontható fel: ezen fázisok között akár több idő is eltelhet, hiszen a bikapiac kialakulása akár nagyon lassan is történhet – vagy pont hirtelen, de soha nem váratlanul.
A bikapiac fázisai
Lépések
A pesszimista trend vége
A bika piac kezdete általában egy erős pesszimista trend után következik be. Ilyenkor a piac a lehető legrosszabb állapotában van, a hírek negatívak, viszont az árfolyamok már nem igazán romlanak a negatív hírek ellenére sem. Ilyenkor még viszonylag kockázatos belépni a piacra, viszont az okos befektetők már ebben a fázisban elkezdenek vásárolni.Szkeptikusság
A negatív hírek megszűnése után szkeptikusság uralkodik el a piacon: ilyenkor a befektetők nagy része még mindig incs meggyőződve arról, hogy jó ötlet volna belépni a piacra. Rövid távon megnövekedik az érdeklődés, viszont ez bármikor visszaállhat az árfolyamokkal együtt.Az optimista fázis
Ebben a fázisban már kezdenek jóvá válni a gazdasági kilátások, és a befektetők is sokkal bátrabban vásárolnak akár kockázatosabb termékeket is. Ezáltal egyre könnyebb profitot termelni, és érdemes kihasználni az apró zuhanásokat, ugyanis hamar korrigálódnak az árfolyamok. Ez az időszak tarthat a legtöbbet, hiszen akár több éven keresztül is növekedhet a piac a saját tempójában.A bikapiac tetőzése
A bikapiac tetőzésekor általában sok új befektető lép be a piacra: ezek sok esetben kezdők, akik a rendkívül pozitív hírek hallatára ki akarják próbálni a befektetést. Ilyenkor a népszerű cégek részvényei rendkívül jól teljesítenek, a kriptovaluta piac pedig volatilis marad, de ennek ellenére folyamatosan növekszik. Amikor a piac tetőzik és az árak nem igazán növekednek tovább, lehet számítani arra, hogy a közeljövőben egy kisebb-nagyobb piaci korrekciónak lehetünk szemtanúi.Bikapiacok a múltban
A következő táblázatban feltüntettünk pár olyan periódust, amelyek a definíció alapján bikapiacnak minősülnek.
Ezek a periódusok az S&P 500 indexet veszik alapul, ami egy olyan tőzsdeindex, amely az 500 legnagyobb amerikai vállalat részvényeit tartalmazza.
Az index árfolyama a következő grafikonon, a kiemelt periódusok pedig a lenti táblázatban vannak feltüntetve:
Az S&P 500 index árfolyama 2000 és 2023 között
Periódus eleje | Periódus vége | Periódus hossza | Százalékos növekedés |
---|---|---|---|
1982. augusztus 12. | 1987. augusztus 25. | 1,839 nap | 228.8% |
1987. december 4. | 2000. március 24. | 4,494 nap | 582.1% |
2002. október 9. | 2007. október 9. | 1,826 nap | 101.5% |
2009. március 9. | 2020. február 19. | 3,999 nap | 400.5% |
2020. március 23. | 2022. január 3. | 651 nap | 114.4% |
Befektetés a bikapiacon
Bikapiac során fektetnek be a legtöbben – ez nem is kérdés, hiszen emiatt növekednek az árfolyamok.
Egyértelmű tehát, hogy amennyiben bikapiacon szeretnél befektetni, akkor jól kell időzítened, mivel soha nem tudhatod, hogy mikor ér véget az árnövekedés – akik például 2021-ben, a kripto piac csúcsán vásároltak kriptovalutát, azok a mai napig hatalmas veszteségben vannak.
Tartsd szem előtt a következő szempontokat, mielőtt a bikapiacon fektetnél be:
1. Jól teljesítő befektetések
Bikapiac esetén szinte minden befektetés ára növekszik, viszont más-más mértékben. Ha például részvényekbe szeretnél fektetni, akkor érdemes alaposan utánaolvasni a cégeknek, és olyan vállalatok részvényeit megvásárolni, amelyek erősek és fejlődőképesek.
Ilyenkor jó ötlet például Apple, Microsoft és egyéb nagy amerikai vállalatok részvényeit megvásárolni, hiszen ezek korábbi bikapiacokon is nagyon jól teljesítettek.
2. Rövid távú befektetés
A rövid távú befektetés különösen jól kivitelezhető akkor, amikor növekednek az árak. Pár hónapra, vagy pár évre érdemes ilyenkor befektetni, és még azelőtt kiszállni a befektetésből, mielőtt a bikapiac elmúlna.
3. Diverzifikálj
Befektetés során érdemes diverzifikálni, azaz egyszerre több termékbe befektetni. Ezzel megoszlik a kockázat, hiszen nem egy részvény teljesítményétől fog függeni a profitod, hanem több eszköztől.
Mint említettük, bikapiac esetén érdemes a legnépszerűbb és legbiztonságosabb részvényekbe fektetni, viszont kis mértékben kockázatosabb befektetéseket (kriptovalutákat, kisebb részvényeket) is érdemes lehet vásárolni.
Összefoglaló
A bikapiac egy huzamosabb ideig növekedő tőzsdepiacot jelent, tehát valamilyen szinten a gazdasági jólétet mutatja ki. Ebben az időszakban sokan fektetnek be, ezért a részvények, kriptovaluták és egyéb termékek árai felfele mozognak. A bikapiacot a medvepiac váltja fel, amely során csökkenni fognak az árak: egy jó befektető medvepiacon vásárol, és bikapiacon adja el a befektetéseit.Források
- Medvepiac, bikapiac: Mit jelent? - ElemzésközpontOlvasva: 2023. 08. 24.
- Mi az a bikapiac? - Binance AcademyOlvasva: 2023. 08. 24.