Gere Attila
Gere Attila
Lépj kapcsolatba vele: Gere Attila

Gere Attila

Attila a kezdetektől fogva a Financer.com Magyarország pénzügyi szakértője, aki több, mint 5 éves pénzügyi és befektetői tapasztalattal maga mögött többtucatnyi nagysikerű cikket szerkesztett a Financer.com oldalára. Aktív kisbefektetőként szakértelmet nyert a befektetések témájában, így a tőzsdepiacról, illetve a kriptovalutákról is gyakran megosztja a tudását.

A szerzőről

Attilát már gyerekkora óta érdekelte a vállalkozás és a biznisz, olyannyira, hogy kis korában rengeteg fiktív “játékcéget” hozott létre, amelyek különböző termékeket árultak vagy szolgáltatásokat kínáltak.

Attila az első komolyabb vállalkozását 17 éves korában indította el. Ekkor kezdett weboldalakat fejleszteni, és a líceum befejezése után rövid idővel komolyabbra fordult az üzleti karrierje.

21 évesen megismerkedett az önfejlesztő könyvekkel, és ekkor kezdett el a pénzügyekről olvasni. A 2017-es kriptovaluta láz kezdetekor a tőzsdén való befektetés is felkeltette az érdeklődését, és ekkor kezdte el tanulmányozni a piac mozgását, valamint jobban megérteni a pénz jelentőségét. Ekkor tudatosodott Attilában, hogy minél hamarabb sajátítja el a megfelelő pénzügyi készségeket, annál hamarabb használhatja ki ezeknek az előnyeit.

Attila 2018-ban csatlakozott a Financer.com-hoz, amikor elindult a platform magyar oldala: véleménye szerint a legjobb módon úgy lehet valamit megtanulni és megérteni, ha azt továbbmondjuk, ezért szeretné minél több embernek továbbadni az elsajátított tudást. A cikkjeit azóta több, mint 3 millióan olvasták el: a blogposztjai (A 25 legolcsóbb új autó, A világ leggazdagabb emberei, 55 módszer az online pénzkereséshez) különösen nagy sikereket értek el, azonban a befektetéssel kapcsolatos oldalak is (Részvény befektetés, Kriptovaluta árfolyamok, Forex) rendszeresen vonzanak új látogatókat a platformunkra.

2018 óta a Financer.com-mal együtt a platformon olvasható tartalom is rengeteget változott: Attila a pénzügyi és befektetői szakértelmének fejlődésével egyre magasabbra emelte a cikkek, bejegyzések, ismertetők színvonalát. Célja, hogy a Financer.com-on bárki könnyen és érthetően olvashasson a különböző gazdasági témákról, és ezek segítségével jobb pénzügyi helyzetet tudjon teremteni magának.

Tapasztalat
Tapasztalat

Tapasztalat

Tapasztalat

  • Több, mint 10 éves vállalkozói tapasztalat
  • Aktív kisbefektető 6+ éve
  • 2018 óta a Financer.com Magyarország vezetője
  • 200+ pénzügyekről szóló cikk szerzője
  • Több, mint 3 millió összesített megtekintés

Szerző bejegyzései

Szerző Wiki-jei

Szerzői útmutatói

A Financera használatával jelentős változást teszel.  Bővebben