WIKI

Közösségi finanszírozás

Összefoglaló

A közösségi finanszírozás remek lehetőség arra, hogy startup cégeket támogass pénzzel, cserébe pedig értékes jutalmakat kapjál. Akár kamatot is kereshetsz a pénzed után.

Szerző  Gere Attila
Frissítve: 2024. 05. 04.

Akkor beszélünk közösségi finanszírozásról, amikor egy kezdő vállalkozás a fejlődése vagy elindítása érdekében a közösséghez fordul pénzügyi segítségért ahelyett, hogy például befektetőket keressen.

A startup közösségi finanszírozás a befektetni kívánó személyek és a vállalkozók számára is nagyon előnyös lehetőség, hiszen mindkét fél jól járhat ebből a finanszírozási lehetőségből.

A közösségi finanszírozás fogalma

A közösségi finanszírozás a 2000-es évek végén megjelenő közösségi médiáknak köszönhetően jött létre.

A vállalkozások az internetnek köszönhetően változtatni tudtak az üzleti modelljeiken, emiatt pedig olyan új lehetőségeket tudnak kihasználni, mint például a közösségi finanszírozás.

  • A közösségi finanszírozás lényegében az online platformokon keresztül történő tőkebevonást jelenti.

A vállalkozó tehát egy nagy embercsoporthoz fordul azért, hogy „sok kicsi sokra megy” alapon elég pénzt gyűjtsön össze a projekt megvalósításához.

Miért éri meg a befektetőnek?

  • A befektető minden esetben előnyben részesül (ez lehet kamat, szolgáltatás, leárazás)
  • Hazai vagy számára fontos kisvállalkozásokat támogat
  • Rengeteg cég és projekt közül választhat, más-más tulajdonságokkal és hozammal

    Közösségi finanszírozás hátrányai

  • Sok időt vesz igénybe. Amikor egy közösség által finanszírozott projektbe fektetsz be, alaposan ellenőrizned kell a projekt mögött álló vállalkozást és embereket.

  • Adóköteles befektetés. A befektetésből származó profit részre adót kell fizetned.

  • Hosszú távon térül meg. Ne számíts gyors megtérülésre akkor, amikor ilyen projektekbe fektetsz be.

Közösségi finanszírozás típusai

Több típusú közösség által finanszírozott projekt létezik, és típustól függ az, hogy a befektetők milyen formában lesznek kifizetve.

Adomány alapú finanszírozás

Vannak olyan közösség által finanszírozott projektek, ahol az érdeklődők nem kapnak különös jutalmat annak cserébe, hogy támogatják a projektet. Ilyenkor apró ajándékokról beszélhetünk, mint például egy személyre szabott póló vagy bögre.

Ezek általában olyan projektek, amelyek humanitárius céllal rendelkeznek, például:

  • nonprofit szervezetek projektjei
  • természeti katasztrófák által okozott károk helyreállítása
  • szegények gyógykezelését támogató projektek

A támogatók ilyenkor nem rendelkeznek anyagi haszonban, viszont biztosak lehetnek benne, hogy segítenek a rászoruló embereken.

Adományozás ellenszolgáltatásért cserébe

Az ilyen projektek esetében a cégek bizonyos árukat vagy szolgáltatásokat kínálnak a kampányban résztvevőknek aszerint, hogy mennyit adományoznak.

  • A vállalkozás különböző árcsoportokat határoz meg, amelyek nagyság szerint egyre értékesebb jutalmakat biztosítanak.
  • A jutalmak mindig előnyt jelentenek a támogató számára, hiszen másképp nem is volna érdemes részt venni a kampányban.

Ilyen az, amikor a $25-os terméket áruló cég például $15 támogatásért odaadja a terméket.

Nagyon népszerű

A legtöbb esetben ilyen típusú közösségi finanszírozással találkozunk, mivel a cégek számára ez a forma éri meg a legjobban:
  • A vállalkozás előre eladhat egy csomó terméket, emellett a tulajdonosok nem veszítenek a részesedésükből, illetve kamatot sem kell fizetni a pénzre, mint egy kölcsön esetén.

Kölcsön

Kölcsön alapú finanszírozás során a támogatásoddal lényegében kölcsön adsz a vállalkozásnak, amiért cserébe a cég később a visszatérített összeggel együtt kamatot fog fizetni.

Ilyenkor lényegében egy bankként funkcionálsz, akitől a vállalkozás hitelt vesz fel.

A fizetett kamat és a különböző feltételek természetesen a cég által vannak meghatározva.

Ingatlanok közösségi finanszírozása

Az ingatlan projektek közösségi finanszírozása a jó hozamnak és az alacsony kockázatnak hála az utóbbi években elterjedtté vált.

Hogyan működik?

Különböző vállalkozások ingatlanprojekteket hirdetnek meg a finanszírozási platformokon, te pedig magába a projektbe tudsz befektetni.
  • A legtöbb ilyen pénzgyűjtés kölcsön alapú, tehát te kölcsön adsz a projektmenedzser számára, aki a futamidő végén kamatostól fogja visszafizetni a pénzed.
Az ilyen projektek általában rövid futamidővel rendelkeznek, a legtöbbjük 12 és 36 hónap alatt valósul meg.

Közösségi finanszírozás tippek

A következőkben olyan értékes tippeket mutatunk be, amelyek segíthetnek egy sikeres kampány elindításában akkor, ha vállalkozó vagy és érdekel a közösségi finanszírozás.

Lépések

1. Találd meg a célközönséged
2. Toborozz embereket
3. Keresd meg a megfelelő platformot
4. Készíts egy kidolgozott kampányt
5. A legfontosabb a jutalom
1. lépés

Találd meg a célközönséged

Tudnod kell, hogy a terméked milyen célcsoport számára hasznos, ennek alapján pedig meg kell keresned azt a módot, amely segítségével a legjobban el tudod juttatni hozzájuk a termék hírét.
2. lépés

Toborozz embereket

Ha megvan a célközönség, akkor jöhet a következő lépés. Egy kampány előtt az lesz a legfontosabb, hogy minél több ember ismerje a vállalkozásodat és a szóban forgó terméket. Toborozz embereket a közösségi médián vagy a saját weboldaladon, hiszen így több érdeklődő és támogató lesz akkor, amikor a kampány elindul. Ha az emberek nem hallottak még rólad, akkor nem valószínű, hogy támogatni fognak.
3. lépés

Keresd meg a megfelelő platformot

Fontos, hogy olyan közösségi platformot keress, amelyiken jó fogadtatásban fog részesülni a kampány. Nézz utána eddigi kampányoknak és tanulmányozd, hogy a hozzád hasonló cégek melyik platformokon értek el nagyobb sikereket.
4. lépés

Készíts egy kidolgozott kampányt

Nagyon fontos lesz az, hogy sok időt fordíts a kampány bemutató kidolgozására. Minél meggyőzőbb, részletesebb és egyedibb oldalad kell legyen ahhoz, hogy az emberek támogassanak. A közösséggel szintén fontos lesz tartani a kapcsolatot, és folyton értesítened kell őket az újdonságokról és a fejlesztésekről. Egy ilyen projekt fenntartása annyira sok munkát igényel, hogy egyes cégeknél külön embert neveznek ki arra, hogy a teljes munkaidejében a kampánnyal foglalkozzon.  
5. lépés

A legfontosabb a jutalom

Ha a támogatók részére nem ajánlasz megfelelő jutalmakat, akkor nem fognak támogatni. Mindenki jól szeretne járni, ezért az emberek csak akkor fognak adományozni, ha pénzügyileg is megéri nekik. Arra is vigyáznod kell, hogy minél magasabb összegről van szó, annál jobb és kifizetődőbb jutalmakat kell garantálnod.

Ha te vagy a befektető

Ha közösség által finanszírozott projektbe szeretnél befektetni, arra kell törekedned, hogy egy megbízható és ígéretes projektet találj magadnak.

4 tipp a kockázat csökkentésére

  1. Csak megbízható és elismert finanszírozási platformokon fektess be
  2. Elemezd részletesen a projekteket és olvass utána a projekt mögött álló cégnek
  3. Diverzifikáld a befektetéseidet és ne tegyél fel minden pénzt egy lapra
  4. A tőkédnek csak egy részét fektesd be, főleg akkor, ha egy startup cégről van szó

Közösségi finanszírozás szabályozása

A crowdfunding közösségi finanszírozás Magyarországon is szabályozva van az Unió által. Mivel egy új üzleti modellről beszélünk, szükség volt olyan szabályokat felállítani, melyek globálisan elfogadottak és minden országban érvényesek lesznek.

  • Az EU-s szabályozás előtt minden ország saját törvényekkel rendelkezett, ezért a vállalkozóknak nehéz volt külföldi befektetőkkel üzletelniük.

2020 óta Magyarország is kikerült a homályos zónából, miután elfogadta az Európai Parlament által felállított rendeleteket.

Magyar Nemzeti Bank

A magyar közösségi finanszírozás jelenleg az MNB felügyelete alatt áll, 2023 végéig pedig 1 millió eurós küszöbhatár vonatkozik a magyar projektekre. A szabályok később változni fognak, egyértelműen az Uniós törvények alapján.

Közösségi finanszírozás sikerek

Az alábbiakban öt olyan sikerterméket mutatunk be, amelyek a közösség támogatásának köszönhetik azt, hogy létrejöhettek.

Oculus

Oculus VR szemüveg
  • 2014-ben 2 milliárd dollárért vásárolta meg a Facebook a VR céget, amely azelőtt Kickstarteren gyűjtött össze $2.000.000-t azért, hogy az első szemüvegét, a Rift-et finanszírozza.

Exploding Kittens

Exploding Kittens társasjáték | Forrás
  • Egy humoros kártyajáték, ami több, mint $8.000.000-t gyűjtött össze, holott csupán $10.000-os célt tűztek ki a projektnél.

Fidget Cube

Fidget Cube | Forrás
  • Egy eszköz azoknak, akiknek folyton babrálniuk kell valamit. A projekt több, mint $6.000.000-t gyűjtött össze.

Monzo

Monzo | Forrás
  • A startup bank, amely másfél perc alatt gyűjtött $1.000.000-t, pár nap alatt pedig elérte a $20.000.000-os célját.

Veronica Mars

Veronica Mars TV sorozat | Forrás
  • A TV sorozat, amelyből a rajongóknak hála filmet készítenek. A projekt több, mint $5.000.000-t kapott a közösségtől.

Összefoglaló

A közösségi finanszírozás egyre elterjedtebb finanszírozási forma a startup cégeknél. Mivel általában mindkét fél jól jár, az érdeklődők is előszeretettel finanszíroznak ilyen projekteket, akár kamatért, akár kedvezményért cserébe. Mielőtt ilyen projektbe fektetnél be, ézz utána a projekt mögött álló cégeknek és embereknek, hiszen meg kell bizonyosodnod arról, hogy a pénzed meg fog térülni.

Was this article helpful?

Be the first one to give feedback

Elkötelezettek vagyunk az átláthatóság mellett
A Financera-nál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsünk önnek a pénzügyeiben. Minden tartalmunk a Szerkesztési Irányelveinket követi. Nyitottan bemutatjuk, hogy hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunk során, valamint azt is, hogy miből származik a bevételünk a Hirdetői Felhívásunkban.
Szerző Gere Attila

Attila a kezdetektől fogva a Financer.com Magyarország pénzügyi szakértője, aki több, mint 5 éves pénzügyi és befektetői tapasztalattal maga mögött többtucatnyi nagysikerű cikket szerkesztett a Financer.com oldalára. Aktív kisbefektetőként szakértelmet nyert a befektetések témájában, így a tőzsdepiacról, illetve a kriptovalutákról is gyakran megosztja a tudását.

Megosztás
Read Icon 755 megtekintés

A Financera használatával jelentős változást teszel.  Bővebben