Mennyi az idegenforgalmi adó 2025-ben?
2 perc olvasás | Személyes pénzügyek
Az idegenforgalmi adó (IFA) egy olyan helyi adó, amelyik az adott településen vendégéjszakát eltöltő látogatók számára érvényes.
Az idegenforgalmi adót általában kisebb településeken vezetik be, a beszedés feladata pedig az üzemeltetőt (például a szálláshely tulajdonosát) illeti, aki a szolgáltatás ára mellé az idegenforgalmi adót is fel kell számolja.
Ha a szálláshely tulajdonosa ezt nem teszi meg, akkor rosszul jár, mivel neki kell majd saját zsebből kifizetnie az adó mértékét.
Mivel a vendégkönyvben minden látogatót számon kell tartani, ezért az adó megfizetése is a vendégkönyv alapján történik.
Az adó mértéke
Az adó mértéke településenként változik: kiemelt turisztikai helyeken 680 Ft körüli összegre kell számítani, kisebb településeken 200 - 300 Ft körül szokott lenni. Bővebb tájékoztatást a Magyar Államkincstár weboldalán tudsz olvasni.
Fontos, hogy az adó minden személyre érvényes, tehát ha többen szálltok meg egy településen, akkor ezt mindenkinek ki kell fizetnie.
Idegenforgalmi adó mentesség
Az idegenforgalmi adót nem kell megfizetniük a kiskorú vendégeknek, illetve azoknak a személyeknek, akik nem turisztikai céllal látogatnak el az adott településre. Ide tartoznak a rendvédelmi szolgálatot ellátó személyek, hallgatók, egészségügyi kötelezettség miatt látogató vendégek.
Amennyiben mentesülni szeretnél az adó alól, fel kell mutatnod a megfelelő dokumentumot a szolgáltatás kifizetésekor.
Elkötelezettségünk az átláthatóság mellett
A Financer.com-nál elkötelezettek vagyunk pénzügyei segítésében. Minden tartalmunk betartja Szerkesztési Irányelveinket. Nyíltan kommunikálunk arról, hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunkban, és hogyan termelünk bevételt a Hirdetői Tájékoztatónkban.
Hozzászólások
Nincs bejelentkezve