Mi a különbség a hitel és a kölcsön között?
2 perc olvasás | Hitelek
A hétköznapokban a hitel és a kölcsön fogalmát szinonímaként használjuk, tehát a személyi hitel és a személyi kölcsön ugyanazt jelentik.
Így nevezzük a banktól kölcsön kapott pénzt, amit később kamattal együtt fogunk visszatörleszteni a pénzintézet számára. Az internetes oldalakon, és a bankfiókokban is mindkét elnevezéssel fogsz találkozni.
Klasszikus értelem
Elfogadjuk, hogy a hétköznapokban szinonímának tekintik a két szót, viszont klasszikus értelemben a hitel és kölcsön nem jelentik ugyanazt:
A hitel egy olyan konstrukció, amit a hitelező** rendelkezésre tart** az igénylő fél számára, ezért pedig díjat fizet az adós. Az adós szabadon dönthet arról, hogy felhasználja-e az összeget, annak egy részét, vagy egyáltalán nem nyúl a pénzhez. Hitel esetében tehát az adós nem feltétlenül kap kézbe pénzt, csak akkor, ha szüksége van rá.
A kölcsön esetén a szerződésben meghatározott feltételek alapján az adósnak átadják a pénzt, tehát minden esetben ténylegesen** kézbe megkapja a kölcsönösszeget.** A visszafizetési kötelezettség, illetve a kamat ugyanúgy érvényes, mint a hitel esetében.
Elmondható tehát, hogy a hétköznapokban hitelként és kölcsönként emlegetett banki konstrukció valójában a kölcsön fogalmának tesz eleget, hiszen egy személyi kölcsön esetén minden esetben megkapod az összeget.
Biztos, hogy mindig rosszul használjuk a két fogalmat?
A folyószámlahitelnél például helyes a megnevezés, hiszen a bank által biztosított, folyószámlán elérhető hitelkeretből nem biztos, hogy költeni fogsz. A hitelkártya szintén egy olyan termék, amit díj ellenében kapsz meg, és nem biztos, hogy használni fogod a rajta található egyenleget.
Elkötelezettségünk az átláthatóság mellett
A Financer.com-nál elkötelezettek vagyunk pénzügyei segítésében. Minden tartalmunk betartja Szerkesztési Irányelveinket. Nyíltan kommunikálunk arról, hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunkban, és hogyan termelünk bevételt a Hirdetői Tájékoztatónkban.
Hozzászólások
Nincs bejelentkezve