A gyermekgondozási támogatás (GYES) alanyi jogon, havi rendszerességgel járó támogatás. A juttatást bármelyik gyermekkel együtt élő szülő kérvényezheti.
A GYES alanyi jogon működik és havi rendszerességgel kapható fix összeget jelent.
GYES jellemzői
A GYES az egyik legnépszerűbb állami támogatás, melynek az igénylése és a folyósítása teljes mértékben költségmentes.
- A támogatást a gyerek háztartásában élő bármelyik szülő igénybe veheti
- A folyósítás idejéig otthon kell maradnia annak a félnek, amelyik kapja a segélyt
A legtöbben a GYES és a GYED igénylése között vacilálnak akkor, amikor a családba gyerek születik. A két támogatást a későbbiekben össze fogjuk hasonlítani.
A GYES feltételei
A GYES kevés feltétellel rendelkezik, ezért általában nem szoktak problémák előfordulni az igénylés során.
A szülőnek az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:
- legyen magyar állampolgár, érvényes magyar lakcímmel
- ne részesüljön egyéb gyereknevelést elősegítő támogatásban
A gyerekkel kapcsolatos feltételeket tovább görgetve olvashatod el.
GYES előnyei
- Havi rendszerességgel folyósítják
- Több gyerek után kapható
- Örökbefogadott gyerek után is igényelhető
- Dolgozni is lehet mellette
- Ingyenesen igényelhető
-
Rövid ideig kapható
-
A támogatás összege egy fix összeg
-
Nem lehet GYED-el együtt igényelni
GYES hátrányai
Kinek jár a GYES? Mikor jár a GYES?
GYES-t a gyerek vérszerinti anyja, apja vagy gyámja igényelhet. Ha a szülő még kiskorú, akkor is kaphat gyermekgondozási támogatást.
Ez a támogatás a gyerek szerint különböző futamidőre kapható:
- egészséges gyerek 3. életkoráig
- ikergyerekek esetén az iskolakezdésig
- fogyatékos, illetve folyamatosan beteg gyerek esetén 10 éves korig
Igazolás szükséges
Ha beteg gyerek után igényled a támogatást, akkor az igénylés mellé orvosi igazolást szükséges csatolni.A szülő jogosult a támogatásra akkor is, ha a folyósítás mellett kap:
- táppénzt
- hivatal által szolgáltatott ápolási díjat
- társadalombiztosítási nyugellátást
- alkotóművészeti közalapítvány által folyósított ellátást
- egyházi, felekezeti nyugdíjat
- korhatár előtti ellátást, járulékot
- művészeti életjáradékot
- szolgálati járandóságot
Nagyszülői GYES
Nagyszülő csak akkor kaphat GYES-t, ha a gyerek betöltötte az 1 éves életkorát, a saját háztartásában nevelkedik és a szülők írásban megerősítik, hogy a pénzt nem szeretnék igénybe venni.
A nagyszülő ugyanazokkal a feltételekkel kaphatja a segélyt, mint amelyekkel a szülő is kapná.
A nagyszülő jogosultságát megszüntethetik, amennyiben:
- a gyerek szülei visszavonják a nyilatkozatot
- olyan körülmény születik, amely szerint a szülők már nem lennének jogosultak GYES-re
- a 3 évnél fiatalabb gyermeket ellátó intézménybe helyezik el, így kikerül a háztartásból
A nagyszülő támogatás esetén a gyerek 3. életkorának betöltéséig egyáltalán nem dolgozhat.
A GYES-ben részesülő szülő nem dolgozhat a gyerek 1 éves koráig.
Örökbefogadó szülők esetében a gyermekgondozást segítő ellátás az örökbefogadás napjától 6 hónapig kapható akkor, ha a gyerek a 3. életévét betöltötte vagy az ikergyermekek már tankötelesek, de még 10 évnél fiatalabbak.
Apa GYES
Az apa is jogosult a GYES igénylésére, ezért a szülőknek el kell dönteniük, hogy melyik fél számára érdemesebb a támogatást igényelni:
- Az apa fizetése általában nagyobb a családban
- Ilyen esetben az apának kell otthon maradnia a gyerekkel
Minden család más és más, ezért nem lehet objektíven meghatározni, hogy melyik félnek éri meg jobban a GYES-t igényelni – ezt a családnak kell eldöntenie a saját pénzügyi helyzete alapján.
Ki nem jogosult GYES-re?
A GYES jogosultság elveszlődik, ha a szülő:
- a gyereket fél éves kora előtt ellátó intézetbe helyezi
- a gyerek fél éves kora előtt dolgozni megy
- a gyereket törvény szerint csak ideiglenesen vette nevelésbe és nem végleges gyámja
- előzetes letartóztatásban van vagy eljárás indult ellene
- a szülő által nevelt gyermek elhalálozik
Amennyiben a szülő elveszti a jogosultságát, nem kell visszafizesse az eddig kapott támogatást, viszont a további összegeket nem fogja megkapni.
GYES lemondása
A GYES megszüntetésére bármikor lehetőség van, ha a szülő úgy dönt, hogy lemondana a támogatásról, vagy bizonyos okok miatt már nem volna jogosult az ellátásra.
A lemondás egy formanyomtatvány kitöltésével történik, amelyben meg kell jelölni az indokot:
- külföldre költözés
- támogatás átruházása másra
- gyerek kikerülése a háztartásból
- munkaviszony létesítése
- egyéb indok
A lemondásról szóló nyilatkozatot ugyanott lehet benyújtani, ahol az igénylőlapot.
GYES melletti munkavégzés
A GYES és a GYED között munkavégzés szempontjából nincsenek különbségek. Mindkét támogatás mellett lehet dolgozni, ezt pedig akár teljes munkaidőben is teheted.
- A gyermek fél éves kora után engedélyezett munkát vállalni.
- Amennyiben gyámként neveled a gyereket, korlátozás nélkül tudsz keresőtevékenységet folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár teljes munkaidőben is dolgozhatsz.
- Az örökbefogadó szülők gyermekgondozás mellett heti harminc órát dolgozhatnak.
Nagyszülők, örökbefogadó szülők esetében a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony nem minősül megfelelő biztosítási jogviszonynak.
GYES összege 2024
A gyermekgondozási támogatás összege 2008 óta azonos és nem függ a gyerekek számától. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a támogatást minden gyerek után külön igényelheted, ezért a pénzt több gyerek után is megkaphatod.
A gyes összege 2024-ben havi 28.500 forint (a nyugdíjjárulék levonásra kerül).
- Pozitív bírálat után a meghatározott összeget a benyújtás utáni naptól a kérvényező bankszámlájára utalják vagy postán küldik el.
- A pénzt minden hónapban, legkésőbb a hónap 15. napjáig folyósítják. Az igénybevétellel kapcsolatos eljárások díja nagyrészt ingyenes.
A GYES folyósítása késhet abban az esetben, ha a szülő nem megfelelően küldött be minden dokumentumot.
GYES igénylés online 2024-ben
A gyermekgondozási segélyt papír formájában és online kitöltéssel is lehet igényelni.
A kérvényt postai úton vagy személyesen tudod benyújtani a Magyar Államkincstár Igazgatóságán, online igénylés esetén pedig minden az Államkincstár ügyfélkapuján történik.
-
személyi igazolvány és lakcímkártya
-
gyerekek anyakivonata
-
a gyermek taj számáról szóló igazolvány
-
házastársi anyakönyvi kivonat
-
banki folyósítás esetén bankszámlaszám
-
beteg gyerek esetén betegségi igazolvány
-
örökbefogadott gyerek esetén elhelyezési határozat
Igényléshez szükséges dokumentumok
GYES igénylés visszamenőleg
A GYES minden esetben az igénylés benyújtásának időpontjától jár. Visszamenőleg a támogatást legfeljebb két hónapra lehet igényelni, viszont csak akkor, ha a segélyre való jogosultság már akkor fennállt. 2 hónapnál hosszabb időre nem lehet visszamenőleg igényelni a támogatást.GYES igénylés lépései
Lépések
GYES igénylés nyomtatvány beszerzése
A GYES igénylő nyomtatvány a járási hivatal ügyfélszolgálatán igényelhető vagy innen tölthető le.A nyomtatvány megfelelő kitöltése
A formanyomtatvány kitöltése mellett a megfelelő dokumentumokat is csatolni kell. A szükséges dokumentumok listája a kitöltési útmutatóban szerepel.A dokumentumok elküldése
A kitöltött és mellékelt dokumentumokat a járási hivatalhoz postai úton kell eljuttatni.GYES elbírálási ideje
Amennyiben minden adatot helyesen adtál meg és nincs szükség más dokumentumokra, a bírálat a GYES igénylőlap benyújtása után általában 8 munkanapon belül megszületik. Ha a kérelem elbírálásához további adatokra van szükség, akkor a bírálati idő akár 60 napig is terjedhet.Adatváltozások bejelentése
Adatváltozás esetén az új adatokat köteles vagy 15 napon belül bejelenteni. Ez főleg akkor fontos, ha az adatok kihatással vannak a GYES szerződésre.
-
A GYES igénylő lakcíme, neve, számlaszáma megváltozik
-
A gyerek betegségére, fogyatékosságára vonatkozó körülmény megszűnik
-
A gyermekgondozást segítő nagyszülő kereső tevékenységet kezd el folytatni
-
Az ellátásra jogosult szülő a gyerek fél éves kora előtt dolgozni megy
-
A gyereket intézménybe helyezik el, tehát kikerül a háztartásból
-
Az ellátásra jogosult személy előzetes letartóztatásba kerül vagy szabadságvesztésre ítélik
-
Bármilyen körülményváltozás a szülő, nagyszülő részéről, ami a gyermekgondozási segély megszűnését eredményezi
Mi számít adatváltozásnak?
Ha nem jelented be időben a változásokat, akkor az adatváltozás után kapott összeget köteles leszel visszafizetni.
GYES Extra
A GYES szabályzatában 2013-ban változások következtek be.
Ha a GYES-re jogosult szülőnek még egy gyereke születik vagy kerül a háztartásába, akkor a támogatást a második gyerek után is igényelheti.
A GYES-t legfeljebb két gyerekre adják, tehát ha 2-nél több gyereked van, akkor a harmadik után nem igényelhetsz további támogatást.
Amennyiben a gyám több gyerek után jogosult lenne a támogatásra, a támogatást csak egy jogcímen lehet megállapítani. Ebben az esetben is legfeljebb két gyerekre kapható az összeg.
GYES vagy GYED?
A gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj két külön támogatás. A két juttatást nem lehet egyszerre igényelni, ezért a szülőnek el kell döntenie azt, hogy melyiket szeretné választani.
GYES | GYED |
---|---|
A gyerek 3 éves koráig igényelhető | A gyerek 2 éves koráig igényelhető |
Minden gyerekre külön kapható | Minden gyerekre külön kapható |
A gyerek 6 hónapos kora után dolgozhat a szülő | A gyerek 6 hónapos kora után dolgozhat a szülő |
Nem szükséges TB jogviszony | Társadalombiztosítás szükséges |
Havonta utalják | Havonta utalják |
Összege havi 28.500 Ft | Az összeget 180 napi jövedelem alapján számolják |
A két támogatást sokan összetévesztik, holott teljesen különböző juttatásokról van szó.
A legnagyobb különbség az, hogy a GYED összegét a jövedelmed alapján határozzák meg. Ha elég nagy jövedelmed van, akkor még a rövidebb jogosultsági idő ellenére is több pénzt kaphatsz.
Minden család más és más, ezért objektíven nem lehet meghatározni azt, hogy melyik a kedvezőbb támogatás. A jövedelmed mértéke szintén nagy mértékben befolyásolhatja a döntésed.
Gyakran Ismételt Kérdések
Kapható-e egyidejűleg GYES és GYED?
A GYES mikortól jár?
A GYES visszamenőleg is kapható?
Hol találom meg a GYES-hez szükséges formanyomtatványt?
A GYES igénylése online is beküldhető?
Ki folyósítja a GYES-t?
Összefoglaló
A gyermekgondozást segítő ellátás havonta kapható támogatás. A juttatást bármelyik szülő igényelheti és a gyerek 3 éves koráig kaphatja. Több gyerek esetén a pénzt minden gyerek után külön lehet igényelni. A GYES-t minden fiatal gyereket nevelő anyának érdemes igényelni, viszont előtte el kell dönteni, hogy a GYED nem volna-e jobb választás.Források
- GYES - csalad.huOlvasva: 2023. 02. 19.
- Gyermekgondozást segítő ellátás - ÁllamkincstárOlvasva: 2023. 02. 19.